Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Szex és pornó blog

Szopóálarc

Szextörténet - Medenecemaszti

2020. május 27. - erotikustortenet

Az egész történet tavaly nyáron kezdődött, amikor a szüleim vettek egy medencét. Nagyon meleg volt az idő és miután összeraktuk a medencét feltöltöttük vízzel. A víz akkor még nagyon hideg volt nem is lehetett benne fürödni. Délután a szüleink elmentek egy barátjukhoz és tudtam, hogy csak este jönnek meg, ezért elhatároztam, hogy ebéd után füdrök a medencében, legyen akármilyen hideg is a víz. Megebédeltünk, szülők leléptek. A hugomról azt kell tudni, hogy még nem volt komoly barátja, pedig jól nézett ki, de ő mindíg tanult és nem járkált el sehova. Jópárszor megnéztem amikor még kissebbek voltunk, mivel mindíg együtt fürödtünk, de az már régen volt. Azóta igazi nő lett belőle, 18 éves, szőkés hosszú haja van és elég jó teste. Persze párszor fantáziáltam róla és sokszor meglestem, amikor zuhanyzott, de soha nem mertem volna semmi többet.Szóval azt mondta, hogy lefekszik mert fáradt egy kicsit. Gondoltam nem is baj, legalább nudizok egy kicsit az udvaron. Már korábban is voltam nudista strandon, de otthon mindíg fürdőruhába napoztam, pedig a mesztelenség nem volt probléma a családunkban. Kimentem az udvarunkra, amit minden oldalról kőkerítés határol és levetkőztem. Nagyon jó, felszabadító érzés volt, hogy végre otthon is nudizhatok egy kicsit. Az egyik napágyra háton kifeküdtem és bekentem magamat naptejjel. Egy kicsit sütkéreztem, amikor egyszer úgy éreztem, mintha figyelne valaki. Körülnéztem, de sehol senki. Egyszer csak odanéztem a konyha ablakunkra, ami az udvar felé nézett. Mivel szugyogháló és csipkefüggöny volt rajta, nem lehetett belátni, de azt láttam, hogy valami mozgás van mögötte. Tudtam, hogy a hugum az. Először azt gondoltam, csak bement inni valamit és csak úgy kinézett, de később láttam, hogy még mindíg ott van az ablak mögött. Amikor arra fordítottam a fejem, mindíg ellépett onnan. Hirtelen az agyamba villant, hogy Évike engem kukkol. Ez izgalommal töltött el és kis idő múlva éreztem, hogy kezd merevedésem lenni. Gyorsan felpattanam és irány a jó hideg víz. Bementem a medencébe, a víz tényleg hideg volt és pont a farkamig ért. Nagynehezen lemártóztam és a szemem sarkából figyeltem az ablakot. Persze még mindíg ott volt az én kis kiváncsi hugom. Már egész jól lenyugodtam, amikor a terasz felöl:
- Szia, kijöttem, mert nem tudtam aludni. Inkább én is napozok és kipróbálom a medencét! Évike volt egy sexi bikiniben, amit még nem is láttam rajta.
- Jó gyere.
A másik napágyhoz ment és leterítette a törölközőjét.
- Bekened a hátamat?
- Persze, csak légyszi dobd ide a fürdőnacimat, ott van a napágyamon.
- Nincs rajtad gatyó? - Úgy kérdezte, mintha meglepődött volna.
- Nincs, mert úgy volt, hogy egyedül leszek és gondoltam minek!
- Engem nem zavar, ha gondolod maradhatsz így.
Látszott rajta, hogy eszébe sincs odaadni a fürdőruhámat, mert le is feküdt hasra és várta, hogy kimásszak a medencéből. Persze arra fordította a fejét és mosolyogva nézett rám. Gondoltam nem problémázok tovább felálltam és kimásztam a medencéből. A hideg víz megtette a hatását, mert a hugi felnevetett:
- Bocs, de ennyire hideg a víz?
És láttem, hogy a farkamra bámul, ami tényleg eléggé összeugrott.
- Jaj de jó vicc!
Próbáltam eltakarni magam, mert ez ciki volt egy kicsit.
Aztán arra gondoltam, hogy ha a hugi ilyen jól szórakozik én is beszólok:
- Majd kiváncsi leszek neked mennyire ugrik össze a cicigomb, bár így fürdőruhába könnyű magyarázni!
- Na jól van nem akartam bunkó lenni. Bekened a hátam azért?
- Persze.
Mellé álltam és elkezdtem bekenni a hátát, de a bikini felső pántja útban volt.
- Ezt ne kössem ki?
- Ha téged sem zavar felőlem le is veheted.
Azzal hátranyúlt és már ki is kötötte a felsőt és egy mozdulattal lerántotta magáról.
- Na így már jobb.
Haladam szépen lefelé, amikor elértem a bugyihoz. Ez az a tipus volt, ami kétoldalt volt megkötve és hátul alig takart valamit. Végeztem a hátával, a derekával és a combját kezdtem el bekenni. Ekkor már megint éreztem, hogy valami megmozdul odalent, de még visszafogtam magam, elvégre a hugom.
- A popimat se hagyd ki!
- Jó de, nem akarom összekenni a fürdőruhádat.
- De akkor össze-vissza fogok barnulni. Figyi, inkább ezt is leveszem, úgyse lát senki, te meg már úgyis láttál régebben. Persze csak ha nem zavar téged.
Én erre már nem is tudtam mit mondani, csak valami olyasmit hogy Jó. Azzal kikötötte a masnikat a fürdőruhán és azt is ledobta. Ekkor ott álltam a gyönyörű feneke felett és csak bámultam. Bár a combjait összezárta, én már láttam egy kicsit a punciából. Azt hittem elájulok és csak bámultam.
- Na akkor bekensz végre rendesen?
- Persze bocs, csak olyan jól nézel ki így!
- Na csak semmi kukkolás!
- Miért neked lehet? Láttam, hogy figyelsz a konyha ablakból.
- Miért zavart?
- Nem, csak meglepett.
- Miért? Szerintem te is jól nézel ki és régen is megnéztük egymást amikor együtt fürödtünk, most miért ne lehetne!
- Ja, de akkor egy kicsit még kissebbek voltunk és nem voltál ilyen jó nő.
- Aranyos vagy.
Közbe a fenekére és a combjaira nagy odafigyelést fordítva végeztem a "bőrvédelemmel". Persze a farkam már félig felállt, úgyhogy húztam a medencébe.
- Hova mész?
- Egy kicsit lehűtöm magam, mert nagyon melegem van.
Bementem a medencébe és megint megmártóztam a hideg vízbe. Közbe azon gondolkodtam, hogy milyen jó csaj lett a kis hugiból. Lenyugodtam és már fáztam is, úgyhogy kimásztam.
Persze Évike megint engem bámult és mosolygott.
- Nehogy megszólalj!! Ez csak a hidegvíz miatt van!
- Én nem szóltam, csak néztelek, mint régen.
Gyorsan hasra feküdtem és kényelmesen elhelyezkedtem.
Egymás felé fordultunk és csak bámultunk és nevettünk. Ahogy Évike hason feküdt a mellei kidudorodtak oldalt, amit a nyapágyról lelógó karjai nem takartak. Persze észrevette, hogy azt nézem, meg a szép kerek fenekét.
- Na jól van látom te is jobban szeretnél megnézni. Bekenlek most én.
Azzal felugrott az ányról és kétszer körbepörbült, mint aki egy ruhában nézegeti magát a tükör előtt. Persze nekem csinálta a műsort, amit én nagyon is élveztem. A puncia szépen borotvált, csak középen volt egy kis háromszög. A mellei felfelé hegyesedtek, nem voltak túl nagyok, de rettentő formásak. Azt se tudtam, hogy feküdjek hason, mert kényelmetlen lett a pozició.
-Kiesik a szemed!
Lépett mellém ezért már nem láttam, csak éreztem, hogy elkezdi bemaszírozni a vállamba a naptejet. Fantasztikusan erotikus érzés volt, ha nem agaskodott volna a farkam annyira, teljesen ellazultam volna. Egyre haladt lefelé, elért a fenekemhez és a combomhoz. Én már nem tudtam feküdni rendesen, ezért egy kicsit megemeltem a csípőmet. Persze tudtam, hogy így teljes rálátást biztosítok a heréimre, de nem volt mit tenni, meg már nem is érdekelt.
- Mit mocorogsz? Maradj már nyugiba!
- Könnyű azt mondani.
- Mi az nem jól csinálom?
- De nagyonis, csak nem nagyon tudok hason maradni. Ideadnád a törölközőt?
- Miért kell az?
- Mert kell. Nem akarom, hogy így láss!
- Miért nem? Nevetett fel. Már az előbb láttam, hogy egészen kicsi volt, most legalább láthatom szép nagynak is. Na kérlek, engem nem zavar.
- De engem igen!
- És ha azt mondom, hogy én is felizgultam? Ekkor ellépett mellőlem és úgy állt, hogy lássam. Szembe állt velem és a mellbimbóira mutatott, amik teljesen bekeményedtek.
- Nekem is nagyon izgató volt, amikor a fenekemet meg a combomat maszíroztad, csak rajtam ugye nem látszik annyira. Szerintem ez tök természetes. Kérlek, látni akarom, tudod mint régen. Könyörgően pillantott rám, majd hozzá tette:
- Ígérem jó leszek!
Ez csak olaj volt a tűzre, de már annyira kényelmetlenül voltam, hogy nem érdekelt. Felültem, a kezemmel eltakartam az ágaskodó farkamat.
- Na ne szégyelősködj már, muti.
Azzal megfogta a kezemet és elrántotta. Ott "álltam" ülve és már nem is éreztem szégyent inkább még jobban felizgultam.
- Hú ez, ez, nagyon szép és nagyon nagy.
- Azt ne mond, hogy a volt pasidnak nem láttad soha.
- De láttam, de mindíg csak sötötbe és az övé nem volt ekkora. Most ez meddig fog így meredni?
- Majd megpróbálok lenyugodni, vagy inkább mártózok egyet. De, ha már itt tartunk azt tudod, hogy nagyon tetszik a punci fazonod?
- Tényleg? Szerintem is jó. Most csináltam, amikor néztelek az ablakból, mert már gondoltam, hogy én is levetkőzök majd. Már akkor tök izgi volt, hogy leselkedek utánad. Ugye nem haragszol?
- Nem. Akkor most már elmondom, hogy én is sokszor meglestelek zuhanyzás közbe. Gondolom te sem haragszol.
- Persze, hogy nem, szerinted én nem leselkedtem amikor te zuhanyoztál?
- Na ez szép! Innentől akár nyitott ajtónál is zuhanyozhatunk.
Aztán eszembe jutott, hogy én sokszor a hugi kukkolása után zuhanyoztam és bizony jónéhányszor azzal kezdtem, hogy kivertem a farkamat. Álmomba sem gondoltam, hogy ő leselkedik utánam. Ő persze soha nem masztizott a fürdőbe.
- Hé akkor te láttál már engem így, sőtt. . .
- Bevallom igen. Láttam mindent, amit csináltál.
- Ez ciki. Te viszont soha nem csináltad a fürdőbe, amikor én néztelek. Vagy nem is szoktál magadhoz nyúlni?
- Dehogynem, már kb. 12 éves korom óta. Szerinted? Megvártam amíg te elkezdted és akkor csináltam.
- Hű-ha ez nagyon ciki. Én még soha nem láttalak, de te már többször is végignézted amit csinálok. Ez így nem oké!
- Akkor most mi legyen ? Nézett rám kérdően, de már láttam, hogy tudja, hogy mit fogok mondani.
- Tudod mit akarok, én is akarom látni ahogy csinálod.
- Ok, de én is nézni akarlak közbe téged.
A két napágyat közelebb húztuk egymáshoz és egymással szembe leültünk. Én elkezdtem maszírozni a farkamat, ami már majdnem szétdurrant, úgy állt. Erre Évike is hatalmas terpeszt csinált és elkezdte simogatni a punciát. Láttam, hogy már teljesen be volt nedvesedve. Csodálatos látvány volt, ahogy a két ujját felnyomta magának, a harmadikkal meg a csiklóját izgatta. Én már erőssen vertem a farkam és éreztem, hogy nem bírom már sokáig. A látvány és előtte ez az őszinte kitárulkozós beszélgetés úgy felizgatott, hogy robbantam. Megrázkódtam és kispricceltem a spermámat. Egy kicsi a hugi lábára is ment. Ő a látványtól még vadabbul ujjazta magát és egyszer csak felsikoltott:
- MOST!!! Hatalmasat élvezett, szinte dobálta magát a napágyon és végig a farkamat nézte, ami csak nem akart lekókadni.
- Hú ez nagyon izgi volt így!
- Ja nekem is, de látom te még bírod!
- Hát nem minden nap van ilyen látványos műsorba részem!
- Megfoghatom?
- Hát egy kicsit ragadok, de ha akarod igen. Persze akkor én is megfogom a puncidat.
- Ok. Ide ülök melléd!
Azzal mellém ült és az egyik lábát rátette a combomra úgy terpesztett be megint. Amikor megmarkolta a félkemény farkamat, az egybő kökemény lett. Én a hüvelyébe dugtam az ujjamat és maszírozni kezdtem. Ő erre egyre vadabbul verte a farkam és megint dobálta a csípőjét. Annyira nedves volt, hogy olyannal addig még nem találkoztam. Tocsogott és csodálatos illat volt. Persze most sem bírtam sokáig, meg éreztem, hogy ő is élvezni fog egy hatalmasat, ezért elengdtem magam és megint elélveztem. Az összes a cumbjára ment. Ekkor ő is megfeszült és éreztem a punciába a lüktetést.
Mindketten remegő lábakkal mentünk a zuhanyzóba és együtt lezuhanyoztunk. Szépen lemostuk egymást, majd visszamentünk az udvarra és árnyékba vonultunk. Megbeszéltük, hogy ezt meg kell ismételni, de apuék előtt óvatosnak kell lennünk.

Azóta is mindíg nyitott ajtónál zuhanyozunk és sokszor bent vagyunk amikor a másik fürdik, persze mindíg valamilyen buta indokkal. Sokszor csináltuk még egymásnak, de ez egy másik történet

forrás: https://szex-tortenetek.com

Ha tetszik a történet, még majd leírok egy két kalandot.

Duplán baszott feleség

Ribanc feleség hazamegy miután megbaszták a kondi teremben, és teli gecizték a pináját. Mikor ezt a férje megtudja, felizgul rá, és megbassza ő is a teleélvezett pináját, és élvezi is. Igazi amatőr pornófilm.

https://szexmagazin.szexkep.xyz/kover-feleseg-meglepetest-visz-haza/

 

 

A barátom is felajánja a feleségét

Már régóta szándékozom,hogy együtt menjünk le nyaralni egy tómellé a barátommal és a két asszonnyal Végül belementek az asszonyok és elmentünk három hétre egy kis szabad kefélésre. Mi megbeszéltük magunk között,hogy ha lehet cserélünk is. Már a kocsiban is ismerkedtünk egymás feleségével,mert felváltva ültettük őket amit eleinte nem voltak hajlandóak elfogadni, de aztán belementek,hogy csak ti meg ne bánjátok jelszóval.Persze mire leértünk már se bugyi se melltartó nem volt egyikünkön sem és az egyik parkolóba mindegyikünk megbaszta a másik feleségét.

Mikor leértünk mindenki a saját feleségével elvonult a szobájába ahol megint keféltünk és kikérdeztük az asszonyokat a parkírozói kefélésekről. mindkét asszonynak az volt a véleménye,hogy jó dolog a csere, de nem ártana néha másokkal is kefélni. Mondtuk lehet róla szó, de velük csak kotonnal keféltek,mert nem akarunk semmit sem összeszedni tőletek. Még aznap elmentünk moziba ,majd egy bárba ahol mindkét nőt lefektették vagy hárman és nehezen álltak rá a kotonnal való kefélésre. Mikor visszajöttek az asszonyok elmondták,hogy kaptak ajánlatot,hogy legyünk a kurváik és menjünk el velük, de rájöttünk,hogy útszéli kurvát akarnak belőlünk csinálni.

Persze ebbe nem mentünk bele mert más dolog az ha ti egymás között csereberéltek bennünket , de nem vagyunk kurvák. ettől kezdve amíg meg nem ismerkedtünk két másik házaspárral akik biszexek voltak. néha cseréltünk csak asszonyt,pedig eszméletlenül nagyot szeretkeztünk ha cseréltünk. Most már egy szobába aludtunk mind a négyen és alig fejeztük be a kefélést a nejünkkel már megkívántuk a másik nejét is. Lassan hozzászoktattuk a lányokat a cumizáshoz is és a seggbe kefélésekbe is és volt,hogy mindkét lyukba keféltük őket. Mikor a biszexek is oda költöztek sokszor a szájuk is tele volt fasszal ami mi is élveztük,különösen ahogy markolászták a melleiket.

A biszexek feleségeiknek alig volt mellük,míg a miénknek szép nagy kerek barna udvaros melleik voltak amit élvezet volt markolászni és harapdálni. Eleinte még a strandon is bikinibe voltak a lányok és az asszonyok, de később már volt egy olyan rész ahol a nőkön sem volt semmi és mi is odamentünk és kényszerítettük az asszonyainkat hogy ők is levetkőzzenek meztelenre. Persze ennek az lett a vége,hogy lassan az egész társaság összejött és mindenki a más feleségeit kefélte mindhárom lyukba is.lassan a feleségeinket az elmondásuk alapján két hét után legalább kétszázan baszták meg és mindig koton nélkül.

így aztán mindkét asszonyról lemondtunk,mert maguk is néha kimentek az országútra baszni pénzért.Közben a telepre jött két német fotós és három angol fotós is akik rávették a fiatal lányokat és asszonyokat,hogy vetkőzzenek le és mutassák meg a melleiket és keféljenek velük pénzért. Mondtuk mi is a két asszonyunknak,hogy ez egy jó dolog és ha nekik lennék mi is belemennénk ezekbe a dolgokba. Ők kaptak rajta és amikor az egyik este hazajöttek mindegyik odaadott négyszáz eurót azzal,hogy kb ennyit költöttetek ránk mióta itt vagyunk és elválnak tőlünk,mert sokkal jobban fizetik ha kurvák leszünk.

Mi ketten maradtunk és elmentünk egy másik városba ahol én ismerős voltam,majd felszedtünk két csodálatos fiatal leányzót és azzal töltöttünk még két hetet, Majd megkérdeztük tőlük hajlandóak e elköltözni velünk abba a helyiségbe ahol mi lakunk és ha elváltunk feleségül jönni hozzánk. Megmondták abban az esetbe,ha nem kell a barátoddal is lefeküdnöm,mert mi nem szeretjük a cserét. belementünk és mikor lejárt a szabadságunk elvittük magunkkal. Azóta velük élünk és gyerekeink is vannak.

A barátnőmmel és az anyjával nudizunk

24 éves srác voltam, a barátnőm 18. 

Eléggé nyitottak voltak a szülei, náluk voltam épp (távkapcsolat..) és egyik nap megkérdezte a barátnőm anyja, kinek van kedve strandra menni? Amikor kezdünk volna fürdőgatyát nézni nekem (mert nem úgy készültem, hogy strandolunk majd), akkor derült ki, hogy nudistra strandra mennénk. Végül csak hárman mentünk, az anyuka (36-37 éves volt akkor), a barátnőm és én. 

Azt tudni kell rólam, hogy pont addig az életkorig a farkam mérete megegyezett a korommal, csak centiméterben. 

Odaértünk (egyébként Debrecentől kb 20 percre van/volt a hely kocsival), leparkoltunk, ruhában, pokrócokkal indultunk meg helyet keresni. A hely tele volt 40-50 éves bácsikkal, nénikkel, jellemzően mind durván túlsúlyosak voltak, szinte mi voltunk a legfiatalabbak ott. Addig csak 1x voltam, nagyon fiatalon nudistra strandon, még Délegyházán, onnan nem sok emlékem maradt, így eléggé kiábrándító volt látni a sok pókhasú vénembert, nénit. 

Letelepedtünk távol mindenkitől, kínos feszengés, ki kezdi a vetkőzést, barátnőm először monokinibe, anyukája végül ledobja magáról a felsőt, a bugyit, mindent.. hm, szép fazonírozott punci, kb. mint a lányának, aki addigra szintén levetkőzött. 

Ebben a helyzetben beindult a természetes reakció, ott álltam a pokróc felett, nem tolhattam le a nadrágomat, mert 24 centi mereven azért elég látványos tud lenni.. 

Nem segített az sem, hogy az anya is viccelődött azzal, hogy nyugodtan toljam le, látott már olyat és gondolja, hogy a lánya se most látja először.. annyira kínos lett a dolog, hogy végülis elmúlt a merevedésem. 

Viszont a srácok tudják, milyen az, amikor már nem vagy kemény, de a méreted még megvan, csak puhán lóg. Nos, letoltam a nadrágom, a barátnőm anyja odanéz, tátva maradt a szája. 20-22 centi lógott kb 1m-re tőle, fejmagasságban (ők ott ültek, meztelenül). Végül megszólalt, torokköszörülve, hogy ő most inkább bemegy a vízbe. 

Kettesben maradtunk a csajommal, nevettünk egyet, egyre kevésbé volt kínos a dolog, sőt, mondhatni élveztem a helyzetet:) Napoztam, főleg hátonfekve, ügyeltem arra, hogy merevedésem ugyan ne legyen, de azért jelzésértékűen ne is menjek össze a szokásos 14-15 centire. 

Visszajött a fürdésből az anyuka, nekiállt olvasni, keresztrejtvényt fejtett, néha mi is bementünk a vízbe (ahol persze történt pár dolog..), újra napozás, stb.. majd ettünk, beszélgettünk, persze végig meztelenül, esetleg egy-egy törülközővel rajtunk. Szóba került a szex témája is, mert barátnőm pont akkor iratott fel fogamzásgátlót. Az anyuka persze nekiállt célozgatni, hogy "megérti, hogy kell a tabletta, mert az óvszer nem lehet kényelmes.." meg ilyesmi. 

Amikor párom anyja kicsit elszundított, jeleztem a lánynak, hogy jó néven venném, ha kicsit nyúlkálna:) Szerencsére vevő volt az ilyesmire, csak kicsit kellett noszogatni ("Mi van, ha anyám felébred?"), majd elkezdte fél kézzel verni a farkam. 

Én hol őt néztem, hol az anyukáját (rettentő jól tartotta magát!), majd jeleztem, hogy nem biztos, hogy jó lenne, ha így folytatná, mert nagyot fogok élvezni és félek jutna abból mindenkire:) Szóval egyszercsak ráhajolt a lány a farkamra és elkezdte szopni.. ahogy ráhajolt, onnantól kezdve ráláttam az anyja fejére is, akiről azt hittük, alszik.. nos, nem így volt.. észrevettem, hogy néha kinyitja az egyik szemét, leskelődött, egyre nyilvánvalóbb volt, hogy mit néz.. 

Izgató volt.. Egyszer összetalálkozott a tekintetünk, azt hittem, be fogja hunyni a szemét, zavarában... de csak biztatóan elmosolyodott.. kb abban a pillanatban teleélveztem a lánya száját. 

Nagyon durva volt.. máig talán az egyik legerotikusabb élményem, pedig nagyon sok minden történt már velem:) 

Tomival fürdünk, masztizunk - Családi szex

Hogy is kezdődött ez a fura kapcsolat? Már nem is tudom. A lényeg az, hogy a bátyám nálam két évvel idősebb és nagyon jó pasi. Én akkor kb. 14-15 éves lehettem és szűz. A családunkban soha nem volt tabu a meztelenség és a szex. Elég lazák voltak a szüleink e téren is. Meztelenül aludtunk, és az udvari medencében is mindig meztelenül fürödtünk. Nyáron, amikor a szobámba voltam szinte mindig meztelen voltam és a bátyám is csak akkor öltözött fel, ha jött valaki hozzánk. Ha átmentünk egymás szobájába csak kopogtunk előtte, felöltözni felesleges volt. Ennek megfelelően kisgyermek korunktól együtt fürödtünk a bátyámmal, Tomival. A mi fürdőszobánk a házunk tetőterében volt, a két szobával együtt. Anyuék a lenti szinten voltak. A közös fürdőzések alatt megismertük egymás testének minden részletét, persze akkor még csak gyerekek voltunk. 
Ahogy nőttünk, egyre jobban kezdett érdekelni a férfi test és láttam, hogy a bátyám is sokszor nézeget azon a részen. Ez egy kicsit zavart, de amikor egymással szemben ültünk a kádban és bámultuk egymás pelyhedző nemi szervét, mindig izgatott lettem és amikor véletlenül összeakadt a tekintetünk, csak nevettünk. A bátyám sportos testalkatú, most már azt is tudom, hogy átlagos méretű a pénisze. Én akkor kicsit ducibb voltam, barna hosszú haj, közepes mellekkel. A puncim húsos volt, szeméremajkaim egy kicsit kilógtak. Akkor még alig kezdett nőni a szőröm. 

Egy idő után már nem csak gyerekes izgalmat éreztem, hanem igazi nemi vágyat, persze akkor még nem is tudtam mi az, csak éreztem, hogy a mellbimbóm megkeményedik és bizsereg a puncim. Ilyenkor sokszor csináltam azt, hogy megkértem a bátyót, hogy mossa meg a hátam és amikor hátat fordítottam neki a puncimat cirógattam. Ez egy idő után már a szokásommá vált, de elélvezni nem mertem. Azzal mindig megvártam a lefekvést. Olyankor arra gondoltam, hogy úgy csinálom, hogy szembe vagyok a bátyámmal és ő végignézi. Mindig nagyokat élveztem és egy idő után, azt vettem észre, hogy már délután arra gondolok, mikor fogunk fürdeni. Ekkor egy kicsit megijedtem, mert éreztem, hogy ez nem helyes. Egyik este szóltam a bátyámnak, hogy mostantól egyedül szeretnék fürdeni. Láttam rajta, hogy nem érti a dolgot, de nem szólt semmit, csak bólintott. 
Persze ez után is nyitott ajtónál fürödtem, és a bátyám be is járt ilyen-olyan indokkal. Leginkább akkor, amikor már törölköztem. Ilyenkor sokszor lopva végigmért, ami engem megint felizgatott. Én ugyan úgy, mint ő, bementem hozzá és próbáltam meglesni a „lényeget”. Már meg is bántam, hogy szóltam neki, de mit tehettem, már nem volt visszaút.

Eltelt kb. két hónap. Folytattuk mindketten a mi kis ártatlan leskelődős játékunkat, amíg azon nem kaptam magam, hogy minden este a bátyámra maszturbálok. Mindenfélét fantáziáltam kettőnkről, de persze lépni nem mertem semmit.

Egyszer már fürdés közben elkezdtem simogatni a puncimat és nagyon izgi volt, hogy ott volt a lebukás veszélye. Az ajtó nyitva, a bátyám bármikor bejöhet és megláthat. Mivel nem buktam le egyre bátrabb lettem a fürdőszobai masztizások alkalmával. Sokszor csináltam úgy, hogy az egyik lábamat a kádból kilógatva feküdtem, a másikat meg feltettem a csapra és a zuhanyból erős vízsugarat irányítottam a csiklómra. Ez mindig óriási élvezetet okozott. Néha nem is tudtam teljesen hangtalanul élvezni és felnyögtem egy kicsit a végén. Ilyenkor arra gondoltam, hogy vajon Tomi meghallotta e és a gondolat újra felizgatott. Persze volt, hogy néha bejött közbe, akkor levettem a lábaimat és úgy tettem, mintha csak zuhanyoznék. Gondoltam, hogy a kipirult arcomból, meg a kemény mellbimbóimból tudta mit csinálok, de nem zavart, sőt. . .

Egyszer aztán megtörtént az, ami annyira izgatott: Lebuktam! Megint a kádba masztiztam a zuhannyal, majd felguggoltam, keresztbe fordultam a kádba és beterpesztettem. Pont szemben voltam az ajtóval, ami szokás szerint nyitva volt. Elkezdtem dörzsölni és ujjazni a puncimat. Olyan vadul csináltam, hogy hangosan cuppogott és mivel a zuhanyt elzártam, biztos, hogy kihallatszott. Úgy bele feledkeztem az élvezetbe, hogy nem hallottam, hogy jön Tomi. Mire észbe kaptam és kinyitottam a szememet, ő már ki tudja mióta ott állt és csak bámulta az orgazmustól lüktető puncimat. Én az ijedségtől bevágtam a térdem és tűz vörös lettem. Tomi meg csak szabadkozott, hogy bocs, meg ilyesmi, majd kiment. 

Fürdés után húztam a szobámba, úgy égtem, hogy nem tudtam volna a bátyám szemébe nézni. 
Ő is megfürdött, majd kopogott az ajtómon és bejött.
Egy bokszer alsó volt rajt, amin meg is lepődtem, rajtam persze semmi. 
- Szabad? Kérdezte egy kicsit gúnyosan.
- Gyere csak.
- Figyi, tényleg sajnálom, nem akartalak megzavarni, de nem tudtam, hogy a fürdőben is csinálod.
- Mí? Hogy érted azt hogy ott is. –kérdeztem zavartan
- Hát sokszor áthallatszik, amikor. . . tudod, de engem nem zavar.
- Úr isten, én úgy szégyellem magam. Nem lehetne inkább elfelejteni ezt a dolgot, nem akarok erről többet beszélni!
- Jó, csak azt akartam mondani, hogy szerintem abszolút nem gáz, amit csináltál, ezt mindenki csinálja. Ez csak azt jelenti, hogy felnőttél! Jó éjszakát! 
Azzal egy puszit nyomott az arcomra és kiment.

Elgondolkoztam azon amit mondott és a szégyenérzetem elszállt. Büszke voltam arra, hogy a bátyám felnőttnek tart és arra gondoltam, hogy látott maszturbálás közbe. Ettől izgalomba jöttem és újra megsimogattam a puncimat. Közben a dudorodó alsógatyájára gondoltam és arra, hogy ha mindenki csinálja, akkor ő is. Elképzeltem, ahogy a nagy farkán húzogatja a bőrt és a végén spriccel egy nagyot. Erre megint teljesen nedves lettem, úgyhogy elkezdtem ujjazni magam. Először egy, aztán két ujjamat toltam fel. Közben a mellemet simogattam és az orgazmus pillanatában beleharaptam az alsóajkamba, hogy nehogy felsikítsak.
Nem tehettem róla, de állandóan Tomin járt az eszem. Az osztálytársaim mind éretlen hülye gyerekek voltak hozzá képest, az idősebbek meg észre sem vettek. Ezért sem volt még olyan barátom akivel a csókolózáson túljutottam volna. Szóval maradt a sok maszturbálás és az álmodozás a bátyámról.
Utána pár napig nem mertem a fürdőbe csinálni, meg az ajtót sem akartam becsukni, mert az túl egyértelmű lett volna. 

Aztán egyik este, amikor Tomi fürdött én is hangtalanul közelítettem meg a fürdőt és amikor beléptem a lélegzetem is elakadt. Az én fürdőszivacsommal dörzsölgette a habos farkát, ami az égnek meredt. Akkor láttam életemben először, hús-vér merev faszt. Én csak álltam ott, a döbbenettől mozdulni sem tudtam. Ő hirtelen felhúzta a térdeit, így takarta el magát előlem és nagyon elpirult.
- Bocs. . . Ezt kölcsönvettem egy kicsit. . .ő. – és a szivacsomra mutatott.
- Láttam, de miért az enyémmel fürdesz? – szegeztem neki a kérdést és most én lehettem gúnyos egy kicsit.
- Hát . . . olyan jó illata volt a tusfürdődtől ….és gondoltam nem baj…ha . . .
- Ha mi?
- Ha . . . használom.
- Tomi, láttam hogy „használod”, úgyhogy légyszi alaposan öblítsd ki utána. 

Azzal a szobámba mentem és majd meghaltam az izgalomtól. A bátyám az én illatomra maszturbált az én szivacsommal. Talán akkor rám is gondolt közben. Benedvesedett a puncim és úgy éreztem szétrobbanok, ha nem nyúlok azonnal magamhoz, de hallottam, hogy Tomi végzett és gondoltam, hogy bejön hozzám. Úgy is történt kopogás, tessék, nyit az ajtó.

Megint alsógatyában volt és az arca lángolt. Én már csak azért is törökülésben ültem az ágyon, persze meztelenül.

- Haragszol rám? –kérdezte lesütött szemmel.
- Nem, csak fura volt, hogy az én szivacsommal csináltad és még amúgy se láttam még ilyet. Miért kellett az én cuccommal csinálnod? – úgy kérdeztem, mintha nem tudtam volna, de az ő szájából akartam hallani.
- Tényleg ne haragudj, csak olyan jó illata volt…
-Mint nekem szokott fürdés után? – vágtam a szavába és a szívem majd kiugrott az izgalomtól a helyéről.
- Igen és tényleg bocs. Én csak. . .nekem hiányoznak a régi együtt fürdések.
- Nekem is. –szóltam el magam. De akkor sem csinálhatod az én szivacsommal. – váltottam újra szigorúra, pedig nagyon örültem neki titokban.
- Jó többet nem fordul elő.
- Ok. Mert azzal semmi bajom amit csináltál, mert tudod, te mondtad: „mindenki csinálja”.
- Ok. Most már megyek mert „szétégtem”. – és indult az ajtó felé.
- És a puszim? – kérdeztem huncutul 
Azzal szó nélkül puszit nyomott az arcomra és kiment.

Aznap este akkorát maszturbáltam, mint még soha. Háton feküdtem, két ujjamat a puncimba toltam és nagyon keményen megujjaztam magam. Közben megint sikolyok és nyögések törtek fel belőlem, ami szerintem simán áthallatszott a bátyóhoz, de már nem bántam. Arra gondoltam, hogy ez őt felizgatja, és megint kiveri magának. Aztán hallottam, amit még soha azelőtt. A bátyám nyögött egy nagyot. Tudtam, hogy kiverte magának. Legszívesebben átmentem volna, hogy megnézzem. Háromszor - négyszer élvezetem el és úgy zuhantam álomba.
Másnap már reggel az esti fürdésre gondoltam és megint nedvesedett a puncim. Délután, amikor a bátyám is megjött, megint megkérdezte, hogy haragszok-e még. 
- Nem haragszok és ezt be is bizonyítom. Este fürödjünk együtt. 
Magabiztosságom engem is meglepett, de rajt is láttam, hogy a döbbenet és az izgalom egyszerre van a szemében.

Már este hétkor készülődtem a fürdésre, amit csak nyolc körül szoktunk kezdeni. A tükör előtt álltam és nézegettem a testem. Nem voltam túl elégedett a melleimmel, mert kicsinek találtam őket, de melyik tini elégedett a testével. Viszont szépen álltak és a mellbimbóm kő kemény volt az izgalomtól. Aztán a szeméremajkaimat vizsgáltam, amik kicsit nagyobbak voltak annál, amit egy filmben láttam. Az viszont tetszett, hogy a puncim környékén már kezdett nőni a szőr, amit úgy vártam már. Aztán most, hogy ott volt a kopasz lett a divat. Pár barátnőm már borotválta és az anyám is. Így én is megcsináltam, de csak a bikini vonalnál és lent. Felül jókora háromszöget hagytam, de a szőrt ollóval rövidre vágtam. Ettől persze megint benedvesedtem, de aztán nagy nehezen lenyugodtam és nem maszturbáltam. Így vártam a nyolc órát. 

Egyszer csak hallom, hogy Tomi engedi a vizet a kádba. A szívem vadul kalapált, amikor arra gondoltam , hogy hamarosan ott fog velem szemben ülni a kádba és megint láthatom azt a nagy farkát és ő is láthatja a melleimet és a puncimat. Ettől olyan nedves lettem, hogy a combomon is éreztem már. Gyorsan megtöröltem magam, de a melleimen még mindig látszott az izgalom. Már nem érdekelt, csak Tomi testére tudtam gondolni. Beléptem a fürdőbe, Tomi már a vízbe volt. Most sem engedett sok vizet, így jól láthattam a farkát és ő is a puncimat. 
- Azt hittem nem is jössz! –mondta mosolyogva és szemtelenül végignézett
- De hiszen megígértem, csak készülődtem. – közben reflexszerűen végigsimítottam a megborotvált puncimat, majd beszálltam a kádba. Már semmi szényen érzetem nem volt, sőt akartam, hogy Tomi nézzen és izguljon fel rám.
- Látom. –mondta és nyelt egy nagyot.
- De ha jól látom te is rövidebbre vágtad a szőrt egy kicsit? –kérdeztem és szememet nem tudtam levenni a farkáról, ami mintha kezdett volna meredni.
- Igen. És kezével egy kicsit takarni próbálta magát.
Akkor már tudtam, hogy most nem bírja ki és erekciója lesz.
- Megmosod a hátam? –kérdezte és már meg is fordult.
- Persze. Elkezdtem olyan finoman masszírozni a szivaccsal, ahogy csak tudtam. Fentről lefelé haladtam, bentről ki. A vállait és a nyakizmait már szivacs nélkül masszíroztam. Láttam, hogy élvezi, ekkor az oldalát kezdtem végigsimítani. Egészen a fenekéig csináltam, ő meg csak nyögdécselt közben. Aztán átnyúltam a hóna alatt és a mellizmaitól indultam lefelé. Közben, hogy elérjem teljesen becsúsztam mögé, úgy hogy a melleim hozzányomódtak. Ekkor sem szólt semmit én meg azt hittem rögtön elélvezek. Próbáltam a puncimat is odanyomni, de nem értem hozzá. A válla felett át akartam nézni, mert már biztos voltam abba, hogy álla a farka, de mivel nálam magasabb volt ez nem sikerült. A mellizmaitól haladtam lefelé szép lassan. Aztán amikor odaértem a hasához megtorpantam, mert éreztem, hogy megremeg. Ekkor rájöttem, hogy elélvezett tőlem. Csak azt sajnáltam, hogy megint nem láttam semmit az egészből. Nagyon büszke voltam magamra és vártam, hogy mi lesz most. Még egy percig simogattam a vállait, amikor Tomi megszólalt.

- Hú, te aztán jól megmostál. Köszönöm.
Valami olyan hála hallatszott a szavaiból, hogy az leírhatatlan. Nem is próbálta tagadni a dolgot:
- Egy kicsit lemosakszok a csapnál, mert itt egy kicsit ragadok. Azzal kimászott a kádból és a mosdónál elkezdte lemosni a kezéről és a farkáról az ondót. Én megbabonázva figyeltem a farkát, ami még mindig félkemény volt és jó nagy. Ő is észrevette, hogy bámulom és megkérdezte:
- Minden rendben?
- Persze. . . csak . . . elbambultam.
- Ok. Most én mosom meg a te hátadat. Azzal bemászott a kádba és elkezdett bekenni a tusfürdőmmel. Először csak a hátamat, majd ugyan úgy ahogy én haladt kifelé amikor az oldalamnál tartott, hozzáért a melleimhez, amire én egy kicsit összerezzentem. Még soha nem ért senki így hozzám. Ez volt az első, hogy egy férfi Úgy simogasson meg. Majdnem elélveztem. Aztán arra gondolta, hogy miért ne? Ahogy Tomi már a vállamat és a melleimet simogatta én a puncimat kezdtem simogatni. Nagyon nedves voltam, már, úgyhogy nem is csináltam tovább, feldugtam magamnak egy ujjamat. Abban a pillanatban éreztem, hogy Tomi teljesen a hátamhoz tapad és megéreztem a nagy kemény farkát a derekamnál. Elélveztem és hangosan nyögdécseltem. Már semmi nem érdekelt, csak az érzésre figyeltem. 

Amikor vége lett megfordultam. A bátyám nézett rám mosolyogva és csak ennyit kérdezett:
- Jó volt a hátmosás? 
- Nagyon! – lihegtem – Én még soha nem élvezetem ekkorát. – tört ki belőlem az őszinteség.
- Jól van. De ugye tudod, hogy erről senkinek nem beszélhetsz? 
- Persze.
- Ok. Nagylány akkor most menjünk aludni. Azzal megkaptam a szokásos puszimat és mindketten mentünk a saját ágyunkba.

Szex az ablak előtt

Többségében férfiak számára hat nagyon izgatóan az, ha olyan helyen vagy helyzetben szeretkezhetnek, ahol valaki meglesheti, megláthatja őket. Ha izgatja egy hasonló helyzet, vagy szeretné megajándékozni Párját ennek élményével, vegye fontolóra a következőket:
Nagyon sok helyszín és variáció létezik erre az esetre. Egy távolsági buszjárat hátsó ülése, vonat, erdei tisztás vagy félreeső útszakasz, de most egy olyan változatot fogok leírni, ami kényelmesen, otthon is megtehető, bár annál izgalmasabb.
Egy este, lefekvéshez közeledve, mikor kint már sötét van, és felkapcsolta a villanyt, menjen (lehetőleg a hálószobában) az ablakhoz, nyissa ki, gyönyörködjön az éjszakában, és várja meg, míg Kedvese odaér Önhöz. Töltsenek el az ablaknál egy-két kellemes percet, majd a bensőséges hangulatot megragadva bújjon kedveséhez, és finoman kezdje el simogatni! Eleinte kerülje az erotikus területeket, készítse elő a helyzetet, majd lassan, Kedvesével éreztetve, hogy mennyire kívánja testének érintését, térjen át erogén zónáinak simogatására is.
Ha Kedvese engedékeny hangulatában van, hagyni fogja akcióját az ablak közelében is, viszont ha fenntartásai vannak, vigye beljebb a szobában, fektesse le az ágyra, és folytassa a simogatást, csókolózást! Ha Párja megemlítené, hogy elmulasztották leoltani a villanyt, vagy összehúzni a sötétítő függönyt, mondja kedvesen, hogy nem kell, és folytassa kellemes tevékenységét. Ha Párja is ráhangolódott az erotikára, nyúljon be ruhája alá, és folytassa ott a simogatást! A lényeg, hogy lassan, fokozatosan vegye rá Kedvesét egyre többre! Ha a helyzet lehetővé teszi, kezdje izgatni Párja nemi szervét, és a megfelelő helyzetet megkeresve szabadítsa meg Őt és Magát annyira ruhájától, hogy ne meztelenedjenek le, de a behatolás lehetővé váljon! Ha ellenállásba ütközik, csitítsa le kedvesét, és folytassa cselekedetét! Ha mindezzel készen van, nincs akadálya a szeretkezés megkezdésének. Idővel, mikor már jobban belemerültek a szexbe, megszabadíthatja Magát és Párját további ruhadaraboktól, és élvezheti, hogy bármikor, bármelyik pillanatban megláthatják!
Ha pedig Párja annyira engedékeny, vagy bátor volt, hogy az ablakban is folytathatta simogatását, vetkőztetését, sőt még a behatolást is, garantáltan fantasztikus élményben, és ha kellőképpen élvezni tudják a helyzetet, gyors kielégülésben lesz részük!

Másnap, ha úgy gondolja, hogy ismerősei is láthatták Önöket, elmondhatja néhány embernek, hogy előző este rég nem látott rokonaik, vagy ismerőseik voltak önöknél, és használták a hálószobájukat, míg Önök a nappaliban aludtak, ezzel megelőzendő, hogy rossz hírek terjedjenek Önökről.

Figyelje az arcát! Technika a szexben

Sajnos sok ember számára kimerül a szex abban, hogy Párjával összeölelkezve, egymásra egy pillantást sem vetve, csak az érzésekre támaszkodva folyik le a szeretkezés menete, pedig ha figyelmesebben szemlélődnének, olyan pillanatokat kaphatnának el, amik garantáltan napokig a gondolataikban fognak járni! Sokan irigykedve és vágyakozva figyelik a különböző szexfilmekben azokat a kéjtől eltorzult arcokat és gyönyörű felvételeket, amiket láthatnak. Pedig ilyent Ön is láthat, mégpedig a következő módon:
Borzasztóan izgalmas látványban lehet része, ha megfigyeli Kedvese arckifejezéseit szex közben. Ezt a legtöbb pozitúrában megteheti, bár előfordulhat, hogy Párja szemérmesen elfordul. Ez esetben ürüggyel kell rávennie Partnerét, hogy Önre figyeljen, felé forduljon. Erre a legjobb megoldás az, ha szeretkezés közben csókolózást kezdeményez. Ekkor Kedvese önkéntelenül is, de Ön felé fog fordulni, bár ilyenkor még nem láthatja arckifejezését. Hagyjon fel egy-két másodpercre csókjával, de arcát tartsa Kedvese arcának közelében, mintha csak lélegzethez akarna jutni. Ezután újból vesse bele magát a csókolózásba, majd néhány másodperc után az előzőekhez hasonlóan szakítsa meg azt, és ekkor távolodjon el néhány centiméterre Kedvese arcától. Folytassa így a csókokat, kóstoljon bele Párja szájába, majd húzza vissza fejét egy néhány másodperces pihenőre, hogy aztán újból csókkal boríthassa Partnere száját. Egy ilyen hevesebb csók közben növelje meg mozgásának intenzitását annyira, hogy Partnere a kéjtől már ne tudja kordában tartani érzéseit, és ez kiüljön az arcára is. Partnere ilyenkor az előzőekhez hasonlóan várja, hogy száját újból közel vigye szájához, és folytathassák a csókolózást, de a közben nyert pillanatokat Ön végre felhasználhatja arra, hogy meglesse Párja gyönyörtől és élvezettől eltorzult arcvonásait.
Kiváltképp igaz mindez, ha akkor figyeli meg Kedvesét, mikor élvezetének csúcsára ér. Ekkor sajnos az előzőekben leírt technikát persze nem alkalmazhatja; innen a saját ügyességére és találékonyságára van bízva minden.

Szerencsés esetben, ha Párja nem idegenkedik a nyitott szemmel való csókolózástól, szeretkezéstől, nem kell különféle praktikákat alkalmaznia mindennek eléréséhez. Ebben az esetben új dimenziók nyílhatnak meg Önök előtt, főleg ha gátlásaikat olyan szinten le tudják vetkőzni, hogy a kielégülés pillanatában is egymás arckifejezésére figyeljenek, vagy egymás szemébe nézzenek. Az érzés leírhatatlan!